fbpx

Az orvostudomány a rák feletti teljes győzelem határán áll!

2017 szeptember 13
2553 megtekintés    
  • Az orvostudomány már hosszú ideje keresi azt a módszert, amellyel rövid idő leforgása alatt hatékonyan pusztíthatóak el a rákos sejtek az emberi szervezetben úgy, hogy közben az egészséges sejtek érintetlenül maradnak.

     

    Most a rákkutatással kapcsolatban hatalmas áttörésről számoltak be a Durham (Egyesült Királyság) és az Észak-Karolinai Állami Egyetem kutatói. Ezt a sikert a kutatók kitartása mellett nagymértékben a technológia fejlődésének is köszönhetjük.

    Sokan orvosi csodáról beszélnek, és a jövő életmentő rákkezeléséről. Akár néhány óra alatt egy végstádiumban lévő beteget is teljesen meggyógyíthatnak a kezeléssel.

    Az orvostudomány a rák feletti győzelem határán áll – jelentették be azok a kutatók, akik egy érdekes és megdöbbentő kísérlet keretében olyan nanoszerkezeteket fejlesztettek ki, melyek a rák ellen vethetők be. A 10 perc alatt felvett képek sorozata a humán prosztata sejtet mutatja motorizált molekulák által támadva.

    Első hallásra kissé bonyolultnak tűnik, de rendkívül hatékony módszer.

    "A kutatók már elvégezték a kísérleteket a mikroorganizmusokban és a kis halakban, hogy feltárják az in vivo hatékonyságot" – mondta el Tour. "A következő lépés az, hogy ezt gyorsan áthelyezzük rágcsálókra, hogy teszteljük a nanotermékek hatékonyságát a gyógyászati ​​terápiák széles skáláján, így a rák gyógyításában is."

    A mechanizmus az, hogy ezek a nanorobotok 60 másodperc alatt megfúrják a rákos sejteket, majd szétroncsolják azokat belülről.

    A kutatók szerint egy perc kell ahhoz, hogy a motor egy membránon áthaladjon. "Nagyon valószínűtlen, hogy egy sejt rezisztencia alakulhat ki a molekuláris mechanikai hatásokkal szemben" – mondta Tour.

    A terápia célzott, azaz nem lenne mellékhatása, ellentétben a kemoterápiával, ráadásul a nanorobotok nem támadnák meg az egészséges sejteket, csak a daganatos sejteket.

    A kutatók elkészítették a mechanizmust bemutató videót is.

    A szakemberek és onkológusok rendkívül derűlátóak a kutatási eredmények ismeretében, mert sokan úgy nyilatkoztak, hogy ténylegesen legyőzhető a rák. A nanoszerkezetek ugyanis mechanikailag pusztítják el a sejteket. Nincs olyan kockázat, hogy bizonyos egyéneknél másként hat a kezelés, mivel ez a szervezetbe juttatott nanohadsereg minden esetben módszeresen számolja fel majd a daganatokat.

    Az új technológiának két féle felhasználási terület is van. A működési elvről röviden: A fény által hajtott motorizált molekulákat az egyes sejtek membránjaiban lévő lyukak fúrására használják. Mivel remekül működik, ezért az első lehetőség az, hogy terápiás szereket juttatnak a segítségükkel közvetlenül a rákos sejtekbe. A második lehetőség pedig az, hogy a nanorobotokat (motorizált molekulákat) közvetlenül a sejteket halálra indukálják.

    Tovább a kategóriában: « Vadkender olaj a rák ellenszere

    Egyedi látogatók

    MaMa41
    TegnapTegnap128
    E-hétenE-héten169

    Időjós

    Hőtérkép

    Névnap

    2025. január 28. kedd
    Károly, Karola

    Holnap
    Adél
    napja lesz.
    Fel
    Honlapunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy az Ön számára a legjobb böngészési élményt nyújtsa. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben…